Elindult a blogom nekem is! Mostantól fogva bármi fontos dolog történik velem, itt olvashattok róla. Itt minden információ első kézből származik :)
Ígérem mindenről a lehető legkorábban fogok nektek írni, de legalábbis heti egy post biztosan lesz.
Következzék most egy beszámoló:
Chris Lawyer & Thomy Törökországban
Újfennt azért ültem gép elé, hogy beszámolhassak legutóbbi törökországi turnénkról.
Az első nap rengeteg utazással telt,hiszen
Budapestről Milánóba,Milánóból pedig Istanbulba,majd onnan Izmir volt a végállomás. Mint az már megszokott, ez az út sem telt bonyodalmak nélkül. Kezdődött ugyanis azzal, hogy a bőröndjeink Milánóban maradtak és közölték velünk, hogy nem is fognak aznap megérkezni, de nagyon szívesen utánunk küldik a szállásunkra. Ekkor nyugodtan számláztuk, hogy megtörtént, aminek meg kellett és utaztunk tovább. Úgy éjfél táján megérkeztünk végállomásunkra, ahonnan már csak egy óra autóút volt a végső célpont. Elfoglaltunk a szállásunkat és elindultunk vacsorázni. Közben kiderült, hogy a klub, ahol másnap játszani fogunk nyomban a szállodával szemben van. Vacsora után felkészültünk a jól megérdemelt zuhanyra, na de megint homokszem került a jól olajozott gépbe. Nem volt meleg-vizünk! Azonnal hívtuk a recepciót és röpke fél óra alatt rájöttek, hogy ez nem fog menni, csak ha a folyosón nyitjuk és zárjuk a vizet és megnyitjuk mellé a meleg-vizet is (kit érdekeltek már akkor ilyen apróságok?)
Következő nap felfedeztük a körülöttünk lévő világot. Sétáltunk a tengerparton, meglátogattuk az útmenti sütödéket, valamint a butikokat, és vettünk magunknak egy-két ruhát is, hiszen a csomagok még mindig nem voltak meg. Úgy éreztük, hogy hamar eltelt a nap és még korántsem volt vége! Egy kevés sziesztázás után vacsorázni indultunk az esti klub tulajdonosaival a város előkelő negyedében lévő egyik legigényesebb éttermébe. Éjfél körül érkeztünk a clubba, ahol már addigra nagyon sokan voltak. A buli érdekessége volt, hogy David Vendetta- Bleeding Heart c. dalát élőben kísérte egy hegedűművész hölgy. Ez a produkció nemcsak a közönséget, hanem bennünket is lenyűgözött. Az éjszaka folyamán rengeteg aláírást osztottunk ki és több fotót készítettek rólunk, velünk.
Nem sok időnk jutott a pihenésre, néhány óra alvás után indultunk is tovább, egy 5 órás útra Pamukkalébe. A helyről tudni kell, hogy különleges vízzel rendelkezik, ami különleges puhaságot kölcsönöz a bőrnek. Egy wellnes hotelben volt a szállásunk. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy meglátogassuk a yakuzzit és a termál-medencét. Néhány óra lazulás után azonban már éppen ideje volt, hogy dolgozzunk is, elkészültünk tehát és indultunk a buli helyszínére. A hely kívülről egy várhoz hasonlított, és beülről is különösen igényes volt. Mielőtt elkezdtünk játszani 2 tv-s interjút adtunk, és megnéztük az újságokat amiben hirdették aznapi fellépésünket.
Nagy örömmel töltött el azonban a tény, hogy a hely főnöknek annyira szimpatikusak voltunk, hogy másnap egy barbecue-partyra invitált minket. Törökországban a vasárnapot az emberek a hagyomány szerint a családjukkal töltik és sütnek-főznek. Szokás még, hogy az ételt a család legidősebb férfi tagja készíti el, aki ez esetben a klub tulajdonosa volt. Be kell ismerni ért a főzéshez is. Nagyon jól éreztük magunkat, de itt még nem volt vége. A club tulajdonosa újabb ötlettel rukkolt elő! Meghívott minket egy másik klubjába, mondván, hogy tegnap mi szórakoztattunk, ma minket szórakoztatnak. A hely szép volt,bár a tradicionális török zene,nekünk annyira nem jött be.” Sajnos” a másnapi hazaút miatt nem maradhattunk ki túl sokáig…
A hazaérkezés szintén nem volt egyszerű, mire saját otthonunkba értünk több mint 18 órát kellett utaznunk, de a csomagok legalább megvoltak…